Jelenlegi hely

Előadások

Gyakran tapasztalható, hogy a számítástechnikával és az Internettel foglalkozó szakemberek előszeretettel használnak szakszavakat, hogy a beszélgetőtárs érezze, hogy Ő milyen jártas az adott témában. Szomorú, hogy ilyenfajta kommunikációt tanároktól is hallottam. Ezzel aztán tovább erősítjük az informatikában járatlanok kisebbségi, és ellenérzéseit a számítástechnikával, vagy az Internettel kapcsolatban. Hányszor hallottam már, hogy:

"Én aztán tényleg hülye vagyok a számítógéphez!"
"...még be sem tudom kapcsolni!"
"Nekem ez kínai!"
"Nem akarok vele foglalkozni, nincs nekem erre időm!"

Ezek, és az ehhez hasonló mondatok mind arról árulkodnak, hogy van még mit tennünk az Internet és az informatika megismertetésének házatáján!

Amit kínálunk: előadások közérthetően, laikusoknak

Előadásaink segítségével bepillantást nyerhet mindenki az informatika, az Internet és a számítógép érdekes világába. Célunk, hogy az idősebb korosztály is idegenkedés nélkül, természetes tevékenységként használja a korszerű informatikai eszközöket. Előadásaink érdekes alaptémákra épülnek, hétköznapi nyelven, hétköznapi embereknek. Szeretnénk hozzájárulni, a korszerű informatikai eszközök és lehetőségek megismeréséhez és természetes használatához. Ismeretterjesztő programjainkat ajánljuk civil és vállalati csoportok részére, nyugdíjasklubok, vagy - kiegészítőként - iskolák, képző intézmények számára.

A számolás és a számítástechnika története, számítógép generációk

A számolás, számolóeszközök története az őskortól napjainkig, sok érdekességgel. Hogyan jutott el az ember az ujjaitól a számítógépig? Milyen eszközöket használtak a bonyolultabb számítási műveletek végzésére? Milyen célok vezérelték az új eszközök feltalálóit, és mik voltak a fejlődés lépései? Milyen felfedezések tették lehetővé a számítógépek generációs fejlődéseit? Hol tartunk most, és merre tart a világ? Mik a lehetséges tendenciák napjainkban?
Időtartam: kb. 60 perc;

Az Internet kialakulása, fejlődése és működése

Az internet kialakulásának történelmi háttere. Az Internet legelső szolgáltatásai. Fejlődési tendenciák, internetes eszközök. Csatlakozás az Internetre, lehetőségek, eszközök. Mi megy a csőben - hálózati kommunikáció közérthetően. Mi is az a bűvös sávszélesség? Az Internet címzési rendszere, avagy hogyan találják meg egymást a számítógépek? Biztonsági kérdések.
Időtartam: kb. 60 perc;

Kommunikáció az Interneten

A levelezés formái, és működése. Levelezőrendszerek és programok. Mi illik, és mi nem, az elektronikus levelezésben - írott, és íratlan szabályok. Hogyan használjuk? - lehetőségek, tanácsok.
Valós idejű kommunikáció, csevegőprogramok előnyei és hátrányai. Netikett - az Internet íratlan szabályai. A leggyakoribb csevegőprogramok szolgáltatásai (Messenger Live, Skype) - hálózati csatlakozás megléte esetén gyakorlati bemutató kérhető.
Időtartam: kb. 60 perc + bemutató

A GOOGLE és ami mögötte van

A Google a világ legnagyobb internetes keresője. Napjainkban már az Interneten található weboldalak reklámértékét többek között a Google által regisztrált besorolásával tudjuk mérni. A Google története, fejlődése. A keresők működése, használata. Néhány szó a találati lista sorrendjéről, és a felhasználók böngészési szokásairól. Kulcsszavas és tematikus keresők. Keresések, keresőkifejezések használata, a keresés szűkítése. Képek keresése.
Időtartam: kb. 45 perc;

Bevezetés a számítógépes grafikába

Számítógépes grafikai rendszerek, színelmélet, színskálák. A digitális képtárolás módjai: bittérkép és vektorgrafika. A digitális kép legfontosabb jellemzői, színmélység, felbontás, fájlméret és ezek kapcsolata. Képek tömörítési eljárásai. Mi is az a megapixel? - hogy értsük is, amikor kamerát vásárolunk. Leggyakoribb képformátumok.
Időtartam: kb. 60 perc;

A digitális fotózás alapjai

Alapfogalmak; expozíció, rekesz, fényerő, megvilágítási idő, látószög, mélységélesség. Kamerák, kameratípusok, és jellemzőik. A fényképezőgép fő részei. Expozíciós módok, beállítási lehetőségek, motívumprogramok. Fénymérési módok, expozíciókorrekció. A vaku jellemzői, használatának előnyei és hátrányai, indirekt vakuzás. Perspektíva és kompozíció. Hasznos tanácsok gépvásárlás előtt.
Időtartam: kb. 60 perc;

A MIDI és lehetőségei - zene a computerből

MIDI történelem, zeneszerkesztés számítógéppel a kezdetektől. Szintetizátorok és működésük. Az analóg és digitális hangszintézis. A MIDI, mint szabvány. MIDI-s eszközök, hangkártyák. Protokollok, kódok - mitől is szól, hogy tudok belenyúlni? Hangok és kontrollerek. GeneralMidi, GS, XG. Hasznos szoftverek amatőröknek és profiknak. Cubase zeneszerkesztő és stúdió. Finale kotta és partitúrakészítő program.
Időtartam: kb. 45 perc;

Az oldalt karbantartja: WEBLECKEK.HU © 2010-2017. Minden jog fenntartva!