Jelenlegi hely

Nyári fotók javítása GIMP-pel

Itt a nyár, remélem, a fényképezőgép is sűrűbben kattog, mint az unalmas téli hónapokban! A digitális technika elterjedésével manapság már a családi nyaraláskor is sokkal több fotó készül. A fotók bemutatása is másképp történik, míg régen az asztal mellett, vagy a kanapén egy pohár kávé, vagy bor mellett nézegettük a fényképeket addig ma a műveinket inkább megosztjuk a közösségi oldalak valamelyikén. Természetesen ma sokkal több lehetőségünk van a képek utólagos szerkesztésére, mint régen. Nem mindenki született fotós tehetség, az emberek többsége egyszerűen igyekszik megörökíteni a pillanatot, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére a digitális fényképezőgépek korában a számítógép segítségével gyengébben sikerült képeinket is korrigálhatjuk egy kis idő és hozzáértés birtokában.

Nyári fotók javítása GIMP-pel - az alapkép

Az egyik leggyakoribb hiba, főként amatőr fotósok, hobbifotósok képein, hogy a téma és a környezet aránya nincs helyesen megválasztva. Ez látható konkrétan a fenti képen is. A képen a jobb oldalon álló kislányt szerettük volna megörökíteni, háttérben a Balaton. A hiba, hogy a képen sok az üres, semmitmondó tér. Vegyük sorra a képet alkotó elemeket! A háttérben a balatoni panoráma, jól láthatóak a hullámok, és a túlsó part domborzata. Fontos, hogy az expozíció helyesen lett megválasztva, így a kislány arca, és a háttér részletei egyaránt jól láthatók. A fotó közepét egy fa foglalja el, alatta egy strandoló. A kislányt az előtérben a fotó területének csak töredékén látjuk. A fa és a háttér egy részét nyugodtan elhagyhatjuk.

Tipp: A fénykép meséljen el egy történetet. A téma és a környezet legyen arányos - általában a téma foglalja el a több helyet a képen.

További hiba, hogy a kép ferde, a horizont csúnyán lejt balra. A színeket egy picit élénkíteni lehet, a borult időjárás miatt a kép színegyensúlyán is korrigálhatunk. Végül a fa lombjában lévő részleteket egy kissé jobban kiemelhetjük. A fenti képet - ha közösségi oldalon szeretnénk megosztani - optimalizáljuk a monitorra. Ez azt jelenti, hogy a kép felbontását is célszerű kisebbre venni, egyrészt kevesebb tárhelyet foglal, másrészt viszont a barátaink könnyebben tudják letölteni, és gyorsabban fog megjelenni nekik.

Na, akkor essünk neki! A kép szerkesztéséhet a GIMP nevű grafikai programot használom. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy teljesen ingyenes, és magyar nyelvű! Bárki letöltheti a fejlesztői GIMP oldalról, vagy a hivatalos magyar GIMP oldalról. A program majdnem mindent tud, amit fizetős társai, úgyhogy használjátok nyugodtan!

Először igazítunk és vágunk

A kép megnyitásához egyszerűen csak rá kell húzni a fotót az asztalon lévő GIMP indítóikonra és máris megnyitja a programot, képünk szerkesztésre kész! A megnyitott kép fölött láthatjuk a menüket, míg szerkesztőeszközeinket külön egy lebegő eszköztárban találjuk. Ezt a GIMP-nél meg kell szokni, minden megnyitott képhez külön menüsor dukál. Vigyázat! Ha az eszköztárat bezárjuk, a program is bezáródik! Az eszköztár gyorsbillentyűje a Ctrl+B - ha nem látnánk akkor ezzel gyorsan előjön.

Használjuk a GIMP eszközöket

Először a horizontot fogjuk kiegyenesíteni. Keressük meg az eszközök között a Forgatás eszközt (Shift+R), vigyük a kép fölé, majd a bal egérgombbal húzzuk addig fel vagy le, amíg a horizont egyenesbe nem kerül. A vízszintest a felső vonalzóról lehúzott segédvonallal is segíthetjük. Ha a képünk egyenes, nyomjunk Entert.

A következő a vágás lesz, méghozzá egy előre meghatározott arányban. Keressük meg az eszköztárban a vágó eszközt (Shift+C) - egy kis szikére hasonlít. Az eszköztár palettáról azt kell tudni, hogy amilyen eszközt kiválasztunk, az adott eszköz beállítási lehetőségei a paletta alsó felében is megjelennek (lásd a fenti képet). Itt nekünk a méret, és a méretarány rögzítése lehetőségekre lesz szükségünk.

A felbontás - egy kis matek

A továbbiak megértéséhez szükség lesz egy kis kitérőre. A kép felbontása, a kép részleteinek a mérőszáma. Többféleképpen is megadhatjuk, pl. az egy hüvelykre eső képpontok számával ez a DPI (dot per inch - az angolok már csak ilyenek). Azt kell tudni, hogy a monitor alapfelbontása 72DPI. Ez azt jelenti, hogy ilyen felbontás mellett 100%-os nagyításban a monitorodon a valós méretet fogod látni. Namármost! Mekkora a képernyő felbontása? Nekem most épp 1280x1024 pixel (pixel = képpont = dot). Szóval 72 DPI mellett max. 1280 széles képet kell készítenem, ha nem akarom, hogy lelógjon a monitoromról. Igen ám, de ott van még a böngészőben a szöveg, meg esetleg meg is van osztva az oldal két vagy három hasábra... szóval nem egyszerű. Ki kell saccolnunk, hogy melyik az a képméret, ami jól mutat a facebookon, de még nem is óriási. Személy szerint én a 4:3-as oldalarányt szoktam kedvelni, így az én képeimet általában 800x600-ra, vagy 1024x768-ra vágom (az 1024-et nézzétek el egy informatikusnak). Most már csak azt kell eldönteni, hogy álló, vagy fekvő formátum legyen. Képünkön a fa függőleges vonalát szeretnénk meghagyni, illetve a kislány is nyújtózkodik - ezzel mintegy ritmust ad a fával, mint képelemmel, így én álló formátumot választottam, mérete 600x800, oldalaránya 3:4.

Vágás és trimmelés

Ha meg van a vágó eszközünk állítsuk be a 3:4-et az oldalaránynál, majd fölötte pipáljuk ki a "Rögzített" előtt lévő jelölőnégyzetet. Vágóeszközünk készen áll a munkára, és már csak 3:4-es oldalaránnyal hajlandó dolgozni. Húzzunk a képen a bal egérgombbal egy ablakot a kivágni kívánt területre! Ami az ablakon kívül esik, azt eldobjuk, a vágott kép az ablakon belüli terület lesz. Az ablak méretét és elhelyezkedését természetesen az egér segítségével átmozgathatjuk, és szerkeszthetjük (átméretezés: valamelyik sarok négyzetből húzom el az egeret). Ha készen vagyunk, nyomjunk Entert!

Tipp: A képet úgy vágom meg, hogy megfeleljen a harmadolási szabálynak. Mivel a part sötét vonala markánsabb, mint a horizont, ezért a képet függőlegesen itt osztom úgy, hogy a partvonal kb. az alsó harmadba essen. Vízszintesen is viszonylag könnyű dolgom van, ugyanis a fa - sárgapulcsis nő - kislány adják a kép osztását. A fa és a kislány párhuzamos "nyújtózása" ritmust visz a képbe. Külön érdekesség még a három képelem alsó széle által alkotott ferde vonal, mely egy kis dinamizmust, izgalmat vihet a fotóba.

képvágás GIMP-pel

A vágás után a fotó méretét a kép fölött lévő menüsorban fogjuk tudni nagyon egyszerűen beállítani! Keressük meg és nyissuk le a Kép menüt és itt keressük meg a "Kép átméretezése..." menüt (középtájon)! A megnyíló párbeszédablakban láthatjuk a valós méretet - ez nálam éppen 1276x1701. Ellenőrizzük, hogy a párbeszédpanelen a Képméret részében a kis láncocska be legyen kapcsolva (a lánc szemei össze legyenek kötve), majd írjuk be a Szélességhez a 600px értéket! Kattintsunk bele az alatta lévő Magasság négyzetbe, majd ha az előbb mindent jól csináltunk, automatikusan a 800 pixelnek kell megjelennie, a 3:4-es képarány miatt! Kész is vagyunk, nyomjuk meg az Átméretezés feliratú gombot!

Színek és szintek

Eddig tartott a művészkedés, most jönnek a technikai korrekciók. Először is a kép színegyensúlyát korrigáljuk. Szerencsére a GIMP ezt is beállítja helyettünk. Keressük meg a Színek menüt, majd azon belül az Automatikus > Fehéregyensúly pontot! Voila! Képünk sokkal melegebb, és természetesebb tónust kapott! Nyugodtan kísérletezzünk a többi menüponttal is, visszavonni szokás szerint a Ctrl+Z gombbal tudunk.

A fa árnyékában lévő részleteket kiemelhetjük, ha a Színek menü Szintek... párbeszédpanelen a Minden csatorna felett lévő sötét képpontok értékét 15-re vesszük.

Nyári fotók javítása GIMP-pel - színegyensúly összehasonlítása

A Színek menü Árnyalat-Telítettség beállításainál a telítettség csúszka állításával színesebbé, vagy fakóbbá tehetjük képünket.

Élesítés

Képünk élesítését a Szűrők menü Kiemelés > Élesítés... menüpontjából tudjuk megadni. Az élesítés párbeszédablakban beállíthatjuk az élesítés mértékét százalékban. Figyelem az élesítés az egymás mellett lévő pixelek különbségét emeli, ezért nagymértékű használata zajos, szétesett képet eredményez! A fentiekből adódóan egy életlen fotót az élesítés szűrővel sem lehet utólag tökéletesen élessé korrigálni!

Ezzel el is készült végleges képünk, már csak a mentés van hátra (File menü > Mentés másként) - a program JPG formátum esetén rá fog kérdezni, hogy exportálja -e a képet, nyugodtan nyomjunk az Exportálásra, majd a JPG párbeszédpanelt okézzuk le, és ne felejtsük el a képet is átnevezni, mert egyébként az eredetit írja felül.

Remélem ezzel a kis írással segítettem egy kicsit, és remélem, hogy sokan beléptek a GIMP-et használók táborába! Továbbra is várom kérdéseiteket, kéréseiteket, amit - ha tudok - igyekszem megválaszolni.

Ha tetszett a cikk, köszönöm, hogy megosztod Facebook-on, IWIW-en!

Nyári fotók javítása GIMP-pel - a kész kép

Az oldalt karbantartja: WEBLECKEK.HU © 2010-2017. Minden jog fenntartva!